Many people have asked me how I ‘approached’ this Camino project - I have already reported on this in the first part. Today I'm talking about the experiences I had and how they help me in my professional and private life.

Outsiders who are not walking the Camino, but who have heard that I am planning to do so, often saw potential obstacles ‘for me’ (and of course they assumed that they were) in the first step. Questions like:

• Can you even do it physically?
• I hope you don't get blisters!
• With your back problems - how are you going to spend the night in a hostel?
• 260km - that's quite a ‘large number’!
• I couldn't sleep in a dormitory with other people!
• Do you have international health insurance, just in case something happens?
• How have you prepared yourself - have you tried carrying a backpack?

and much more.

I realised that I hadn't even asked myself some of these questions or had asked them differently and had approached the project differently - in my own way.

When I heard the ‘call of my subconscious’, I thought about how you can best implement this for yourself. Just the thought of clearing my head and having to look after myself and my well-being for two and a half weeks outshone everything else! :-) In short, I got involved in the process and didn't let all the well-intentioned ‘ifs and buts’ get to me.

Another process that I had to learn - thanks to my supervision and TA training! Because I listen when people tell me something about a topic and then I weigh whether I need it for myself in the situation or not.

In the past, I would have taken these concerns to heart - and I really mean to heart. Today, my self-confidence and self-awareness are so strong that I can rely on myself and have a basic trust that there is always a solution to problems and difficulties (thanks to my TA training) and I only really focus on some things when the situation arises! My mum would probably have said: ‘Get going first, everything else will fall into place!’

This attitude is very important to me personally: dealing with problems as they arise. It goes without saying that a project like this also needs planning, but I don't have to think through every eventuality. My basic trust helps me quite a bit!

I see parallels to this when I work with my clients, because they come to me because they need clarity for themselves and their situation. Clarity gives structure and security; security gives self-confidence.

During the Camino, I got to know many people from a wide variety of countries who walked this path for a variety of reasons. The majority of the pilgrims had already done a lot of soul-searching about themselves and their situation beforehand. Most of them wanted answers to their questions, clarity for the next steps etc. Do you notice anything? None of them had the theme: ‘I can't do the 260km!’ None of them - at least not obviously - questioned their fitness. They all had one basic attitude: ‘I want to get to Santiago and if I can't do it anymore, then I have people I'm with here who will get me there (figuratively speaking)!’.

That's the magic of the Camino: You learn to listen to yourself and your needs and, as if out of nowhere - it's no joke, if something doesn't seem to be going according to plan, you get on despite it all and are picked up by others, by circumstances.

True to the motto: ‘Help yourself and God (or the universe) will help you!’ I have never found this saying more fitting. It's about ‘self-care’ in the realisable and supportive sense. Be good to yourself, your soul, your body and your mind!

Here are some of the experiences I had during the Camino:

• My body tells me what it needs from me right now - I should listen to it!
• I don't have to prove anything to anyone! It's not about the kilometres I walk, it's about enjoying the journey and living in the moment.
• There is always a way - in the truest sense of the word! Figuratively speaking, there will always be a solution. That gives you confidence!
• SO many people want nothing more than inner calm and inner peace with themselves and other people. This creates community and a fundamental feeling that accompanies you on this path: We support and motivate each other - that's how everyone gets to their goal!
• Reducing myself to the essentials (eating, walking, sleeping) brings clarity and focus on what is important to me, as well as inner peace and serenity.
• Being in the here and now means living in the moment and ‘only’ having to expand the energy I need for this moment!
• Movement helps to sort your thoughts.
• Strength lies in calmness.
• Balance between body and mind ensures a good night's sleep.
• Just let things come to you or let them run their course.
• Movement is the outlet for the things you are preoccupied with.
• Everyone has a story and I am interested in people and their stories!

These are ‘just’ a few of the things I have listed. In addition, there are countless great situations and experiences, of which I'll share just one small example here:

I had just settled into accommodation and was thinking about where I could have a bite to eat in the evening, then a Brazilian woman who was staying in a room with an Italian (who was apparently good at cooking), who simply came up to me and asked if I would like to have dinner with them in the evening - Dario would cook! One less ‘problem’ and a wonderful evening with eight people from five countries; I felt like I was back in my best student days! Something like that can also be a kind of ‘fountain of youth’! :-)

So, what else did I take away and learn? Getting involved in things and situations - and that's exactly what we have to do when we supervise and coach. Seeing what the framework conditions are, ‘resonating’ with the client and finding the same pace (another parallel to the Camino) so that we can accompany our clients well and safely.

I'll tell you what the Camino changed in me in the next Newsletter, through the third and final part, ‘Aftermath of the Camino!’

Text v češtině

Část 2: Zážitky z Camina

Mnoho lidí se mě ptalo, jak jsem „přistupoval“ k tomuto projektu Camino - o tom jsem již informoval v první části. Dnes mluvím o zážitcích, které jsem měl, a o tom, jak mi pomáhají v profesním i soukromém životě.

Lidé zvenčí, kteří na Camino nechodí, ale dozvěděli se, že se na něj chystám, často viděli potenciální překážky „pro mě“ (a samozřejmě předpokládali, že jsou) hned v prvním kroku. Otázky jako např:

• Dá se to vůbec fyzicky zvládnout?
• Doufám, že si nenaběháš puchýře!
• S tvými problémy se zády - jak chceš strávit noc v hostelu?
• 260 km - to je docela „domácí číslo“!
• V noclehárně s dalšími lidmi bych spát nemohl!
• Máš mezinárodní zdravotní pojištění, kdyby se něco stalo?
• Jak jste se připravili - zkoušeli jste nosit batoh?
• a mnoho dalšího.

Uvědomil jsem si, že některé z těchto otázek jsem si vůbec nepoložil nebo jsem si je položil jinak a přistoupil k projektu jinak - po svém.

Když jsem uslyšel „volání svého podvědomí“, přemýšlel jsem o tom, jak to můžete nejlépe realizovat vy sami. Už jen ta představa, že si vyčistím hlavu a budu se muset dva a půl týdne starat o sebe a svou pohodu, zastínila všechno ostatní! :-) Zkrátka jsem se do toho procesu zapojila a nenechala se rozhodit všemi těmi dobře míněnými „kdyby“ a „ale“.

Další proces, který jsem se musela naučit - díky supervizi a školení TA! Protože když mi někdo něco k tématu řekne, poslouchám a pak zvažuji, jestli to v dané situaci potřebuji pro sebe, nebo ne.

Dříve bych si tyto obavy vzal k srdci - a to myslím opravdu k srdci. Dnes je mé sebevědomí a sebeuvědomění tak velké, že se mohu spolehnout sama na sebe a mám základní důvěru v to, že problémy a potíže mají vždy řešení (díky školení TA), a na některé věci se soustředím opravdu jen tehdy, když nastane situace! Moje maminka by mi nejspíš řekla: „Nejdřív se rozjeď, všechno ostatní už přijde samo!“.

Tento přístup je pro mě osobně velmi důležitý: řešit problémy hned, jak nastanou. Je samozřejmé, že i takový projekt potřebuje plánování, ale nemusím promýšlet všechny eventuality. Moje základní důvěra mi v tom docela pomáhá!

Paralely s tím vidím i při práci s klienty, protože ti za mnou přicházejí, protože potřebují mít jasno sami v sobě a ve své situaci. Jasnost dává strukturu a jistotu; jistota dodává sebedůvěru.

Během Camina jsem poznal mnoho lidí z nejrůznějších zemí, kteří šli po této cestě z různých důvodů. Většina poutníků si již předtím udělala o sobě a své situaci velký duševní rozbor. Většina z nich chtěla získat odpovědi na své otázky, ujasnit si další kroky atd. Všimli jste si něčeho? U žádného z nich se neobjevilo téma: „Těch 260 km nezvládnu!“. Nikdo z nich - alespoň ne zjevně - nezpochybňoval svou zdatnost. Všichni měli jeden základní postoj: „Chci se dostat do Santiaga, a když už na to nemám, tak mám lidi, se kterými jsem tady a kteří mě tam (obrazně řečeno) dostanou!“.

V tom je kouzlo Camina: Když se vám zdá, že něco nejde podle plánu, jakoby z ničeho nic se naučíte naslouchat sami sobě a svým potřebám a jakoby z ničeho nic - to není vtip, když se zdá, že něco nejde podle plánu, pokračujete navzdory všemu dál a zvednou vás ostatní, okolnosti.

Věrni heslu: „Pomoz si sám a Bůh (nebo vesmír) ti pomůže!“. Nikdy mi toto rčení nepřišlo výstižnější. Jde o „péči o sebe“ v realizovatelném a podpůrném smyslu. Buďte dobří sami k sobě, ke své duši, ke svému tělu a ke své mysli!

Zde je několik zážitků, které jsem během Camina zažil:

• Moje tělo mi říká, co ode mě právě teď potřebuje - měl bych mu naslouchat!
• Nemusím nikomu nic dokazovat! Nejde o to, kolik kilometrů ujdu, ale o to, abych si užíval cestu a žil přítomným okamžikem.
• Vždycky existuje cesta - v pravém slova smyslu! Obrazně řečeno, vždycky se najde řešení. To vám dodá sebedůvěru!
• Tolik lidí si nepřeje nic jiného než vnitřní klid a vnitřní mír se sebou samými i s ostatními lidmi. To vytváří společenství a základní pocit, který vás na této cestě provází: Vzájemně se podporujeme a motivujeme - tak se každý dostane ke svému cíli!
• Omezení se na to nejnutnější (jídlo, chůze, spánek) mi přináší jasnost a soustředění na to, co je pro mě důležité, a také vnitřní klid a vyrovnanost.
• Být tady a teď znamená žít přítomným okamžikem a „jen“ vydávat energii, kterou potřebuji pro tento okamžik!
• Pohyb pomáhá třídit myšlenky.
• V klidu spočívá síla.
• Rovnováha mezi tělem a myslí zajišťuje dobrý spánek.
• Nechte věci přijít samy nebo jim dejte volný průběh.
• Pohyb je východiskem pro věci, kterými se zabýváte.
• Každý má svůj příběh a mě zajímají lidé a jejich příběhy!

To jsou „jen“ některé z věcí, které jsem vyjmenoval. Kromě toho existuje nespočet skvělých situací a zážitků, z nichž se zde podělím jen o jeden malý příklad:

Zrovna jsem se ubytovala a přemýšlela, kde bych se mohla večer najíst, a pak ke mně prostě přišla Brazilka, která bydlela na pokoji s Italem (který zřejmě uměl dobře vařit) a se mnou, a zeptala se mě, jestli bych s nimi nechtěla večer povečeřet - Dario bude vařit! Zack - o další „problém“ méně a nádherný večer s osmi lidmi z pěti zemí; připadal jsem si jako v nejlepších studentských časech! Něco takového může být i jakousi „fontánou mládí“! :-)

A co jsem si ještě odnesla a naučila se? Zapojovat se do věcí a situací - a to je přesně to, co musíme dělat, když supervizujeme a koučujeme. Vidět, jaké jsou rámcové podmínky, „souznít“ s klientem a najít stejné tempo (další paralela s Caminem), abychom mohli klienty dobře a bezpečně doprovázet.

O tom, co ve mně Camino změnilo, když jsem se vrátil, vám povím ve třetí a poslední části „Následky Camina!“.

Magyar nyelvű szöveg

2. rész: Élmények a Camino alatt

Sokan kérdezték tőlem, hogyan „közelítettem meg” ezt a Camino-projektet - erről már beszámoltam az első részben. Ma a tapasztalataimról beszélek, és arról, hogy ezek hogyan segítenek a szakmai és magánéletemben.

Kívülállók, akik nem járják/járták a Caminót, de hallották, hogy tervezem, gyakran már az első lépésben potenciális akadályokat láttak „számomra” (és persze feltételezték is). Olyan kérdéseket, mint például:

• Meg tudod egyáltalán csinálni fizikailag?
• Remélem, nem csinálsz magadnak hólyagokat!
• A hátproblémáiddal - hogyan fogod eltölteni az éjszakát egy hostelben?
• 260km - ez aztán „nagy szám”!
• Én nem tudnék egy kollégiumban aludni másokkal együtt!
• Van nemzetközi egészségbiztosításod, arra az esetre, ha valami történne?
• Hogyan készültél fel - próbáltál már hátizsákot vinni?

és még sok minden más.

Rájöttem, hogy néhány ilyen kérdést fel sem tettem magamnak, vagy másképp tettem fel, és másképp közelítettem meg a projektet - a magam módján.

Amikor meghallottam a „tudatalattim hívását”, elgondolkodtam azon, hogyan tudod ezt a legjobban megvalósítani magad számára. Már a gondolat is, hogy kitisztítom a fejem, és két és fél hétig magamra és a jólétemre kell vigyáznom, minden mást felülmúlt! :-) Egyszóval belevetettem magam a folyamatba, és nem hagytam, hogy a sok jó szándékú „ha és de” eluralkodjon rajtam.

Egy újabb folyamat, amit meg kellett tanulnom - hála a szupervíziós és TA képzésemnek! Mert én meghallgatom, ha mondanak nekem valamit egy témáról, és utána mérlegelem, hogy az adott helyzetben szükségem van-e rá magamnak vagy sem.

Régebben ezeket az aggályokat a szívemre vettem volna - és tényleg a szívemre értem. Ma már olyan nagy az önbizalmam és az önismeretem, hogy tudok magamra hagyatkozni és van egy alapvető bizalmam, hogy a problémákra és a nehézségekre mindig van megoldás (hála a TA képzésemnek) és csak akkor koncentrálok igazán bizonyos dolgokra, amikor a helyzet adódik! Anyukám valószínűleg azt mondta volna: „Előbb indulj el, minden más meg majd a helyére kerül!”.

Ez a hozzáállás személy szerint nagyon fontos számomra: a problémákkal akkor foglalkozom, amikor azok felmerülnek. Magától értetődik, hogy egy ilyen projekthez tervezésre is szükség van, de nem kell minden eshetőséget végig gondolnom. Az alapvető bizalmam elég sokat segít nekem!

Párhuzamot látok ezzel, amikor az ügyfeleimmel dolgozom, mert ők azért jönnek hozzám, mert tisztánlátásra van szükségük saját maguk és a helyzetük számára. A tisztánlátás struktúrát és biztonságot ad, a biztonság pedig önbizalmat.

A Camino során sok embert ismertem meg a legkülönbözőbb országokból, akik különböző okokból járták ezt az utat. A zarándokok többsége már előzetesen sokat gondolkodott önmagáról és a helyzetéről. A legtöbben válaszokat akartak a kérdéseikre, tisztánlátást a következő lépésekkel kapcsolatban stb. Észrevettél valamit? Egyiküknél sem volt téma: „Nem tudom végig csinálni a 260 km-t!”. Egyikük sem kérdőjelezte meg - legalábbis nem nyilvánvalóan - az alkalmasságát. Mindannyiuknak volt egy alapvető hozzáállásuk: „El akarok jutni Santiagóba, és ha már nem tudom megcsinálni, akkor vannak olyan emberek, akikkel itt vagyok, akik majd elvisznek oda (képletesen szólva)!”.

Ez a Camino varázsa: Megtanulsz hallgatni magadra és az igényeidre, és mintha a semmiből bukkannál elő - ez nem vicc, ha valami nem úgy tűnik, hogy a terv szerint haladsz, ennek ellenére továbbmész, és felkapnak mások, a körülmények.

Hűen a mottóhoz: „Segíts magadon, és Isten (vagy az univerzum) segít rajtad!”. Soha nem találtam még ennél találóbbnak ezt a mondást. Az „öngondoskodásról” van szó, a szó megvalósítható és támogató értelmében. Légy jó magadhoz, a lelkedhez, a testedhez és az elmédhez!

Íme néhány élményem a Camino során:

• A testem megmondja, hogy most éppen mire van szüksége tőlem - hallgassak rá!
• Nem kell senkinek semmit sem bizonyítanom! Nem a megtett kilométerekről van szó, hanem arról, hogy élvezem az utat és a pillanatnak élek.
• Mindig van út - a szó legszorosabb értelmében! Képletesen szólva, mindig lesz megoldás. Ez önbizalmat ad!
• Annyira sok ember nem vágyik másra, mint belső nyugalomra és belső békére önmagával és másokkal. Ez közösséget teremt és egy olyan alapérzést, ami elkísér ezen az úton: Támogatjuk és motiváljuk egymást - így jut el mindenki a céljához!
• Ha a lényegre redukálom magam (evés, séta, alvás), az tisztánlátást és a számomra fontos dolgokra való összpontosítást, valamint belső békét és nyugalmat hoz.
• Az itt és mostban lenni azt jelenti, hogy a pillanatnak élek, és „csak” annyi energiát kell ráfordítanom, amennyire ebben a pillanatban szükségem van!
• A mozgás segít rendezni a gondolatokat.
• A nyugalomban rejlik az erő.
• A test és az elme egyensúlya biztosítja a jó alvást.
• Csak hagyd, hogy a dolgok eljöjjenek hozzád, vagy hagyd, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak.
• A mozgás a levezetése azoknak a dolgoknak, amelyek foglalkoztatnak.
• Mindenkinek van egy története, és engem érdekelnek az emberek és a történeteik!

Ez „csak” néhány dolog azok közül, amiket felsoroltam. Ezen kívül számtalan nagyszerű helyzet és élmény van, amiből itt csak egy kis példát osztok meg:

Éppen berendezkedtem a szálláson és azon gondolkodtam, hogy hol tudnék este bekapni valamit, amikor egy brazil nő, aki egy olasz (aki láthatóan jól főzött) és velem egy szobában lakott, egyszerűen odajött hozzám és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem este velük vacsorázni - Dario főzne! Na! Még egy „problémával” kevesebb, és egy csodálatos este nyolc emberrel öt országból; úgy éreztem magam, mintha a legjobb diákkoromban lennék! Az ilyesmi egyfajta „fiatalság kútja” is lehet! :-)

Mit vittem még magammal és mit tanultam? Belekeveredni a dolgokba és a helyzetekbe - és pontosan ezt kell tennünk, amikor szupervízorálunk és coacholunk. Látni, hogy mik a keretfeltételek, „rezonálni” az ügyféllel és megtalálni az azonos tempót (újabb párhuzam a Caminóval), hogy jól és biztonságosan tudjuk kísérni az ügyfeleinket.

A harmadik és egyben utolsó részben, „A Camino utóélete” című részben elmesélem, hogy mit változtatott meg bennem a Camino, amikor visszatértem!